
Készleten, azonnal átvehető
RaktáronA Prince of Persia-t és a Tom Clancy's Splinter Cell készítői, ezúttal is egy kivételes játékkal állnak elő, amiben a leleményes akcióik az új generációs technológiák szinte teljes tárházát kiaknázzák.
Időszámításunk után 1191-ben járunk, épp a harmadik Keresztes Hadjárat után.
Altair szerepében kell a két oldal ellenségeskedéseit a minimálisra csökkenteni. Altair-t már gyermekkora óta arra nevelték, hogy beépüljön és a kellő pillanatban szúrjon vagy vágjon. Tetteink káoszt okoznak a közvetlen környezetünkben is, megváltoztathatja a történelem jelentős pillanatait.

Altair egy Hashsashin avagy orgyilkos. Három gyönyörűen megvalósított városban tevékenykedhetünk a játék során: Damaszkuszban, Jeruzsálemben és Akká-ban. Altair-al öszesen kilenc középkori figurát kell megölnünk játék során, mestere, Al Mualim parancsára.
Viszont az Assassin's Creed amolyan igazi "free roaming"stílusú játék, amelyben lehetőségeink szinte korlátlanok, és az igazi játékélményt az adja, ahogy a városokban való küldetéseink során ezeket szabadon kipróbáljuk, és nem ragaszkodunk görcsösen a feladatok végrehajtásához.